Blog

Zöld, vagy zöldebb. Mi a jó?

eni.co treasures
eni.co treasures
2021.11.17 10:16
Zöld, vagy zöldebb. Mi a jó?

Az első pillanattól kezdve igyekeztem a lehetőségekhez képest minden termék alapanyagának kiválasztásánál, csomagolásánál a jobb, kevésbé környezetterhelő megoldást választani. Ez nem mindig sikerül és különösen nem találtam még kompromisszummentes megoldást. 

Azt már tudjátok, hogy a fa termékek alapanyagát nagyon sokszor viharoknak köszönhetjük, illetve olyan fát is igyekszünk beszerezni, amit valamilyen betegség támadott meg, és ezért kell kivágni. Ezek a fák egyrészt a közelből származnak, ezzel csökken a szállítás jelentette környezetterhelés, másrészt nem használunk a szárítás során vegyszereket. Megvárjuk, amíg magától megszárad és használni tudjuk. Igen, ez idő, sok idő. Nem szeretünk manapság időt szánni “fölösleges” dolgokra. Ez is tűnhet annak, hiszen addig foglalja a helyet, kerülgetni kell, és még felhasználni sem tudjuk ugye. Ráadásul simán benne van a pakliban, hogy megtalálja valamilyen cincér és jól belerágja magát, tehát csökken a felhasználható alapanyag mennyisége, hiszen volt már olyan, amikor a kivágás után derult ki, bizony abban is van "rágcsálás" nyom... 

A fenitek miatt van lehetőségünk egészen különleges alapanyagokat beszerezni. 

De most tulajdonképpen másról akartam beszélni. A festékek csomagolásáról. Régóta nézegettem a pet flakonok “zöld” változatát, mert olyan is van már. De most jött el a pillanat, amikor le tudtam cserélni a korábbi flakonokat a környezetbarátabb megoldásra, mert ez azt jelenti, hogy a kupakokat is le kellett cserélnem. Tudom, hogy ez sem tökéletes, mert műanyag, és szívem szerint már rég bevezettem volna a visszaváltás rendszerét, de ezt sem tudom ésszerűen, és mindkét fél megelégedésére bevezetni, mert sok-sok gyűjtőpont kellene hozzá. Talán egyszer eljutunk erre a pont is.

 

Az új zöldes árnyalatú flakonra ránézve más színt láttok majd, mint ami a flakonban van! Ne lepődjetek meg tehát az új csomagolás láttán, csak a külsőségek változtak, hogy még kisebb karbonlábnyomot hagyjak a termékek előállítása során. 

A csomagolásoknál marad a régi rendszer: azaz, ha olyan terméket rendelsz, amit tudok második utas dobozban küldeni, elsődlegesen ebben fogom küldeni a megrendelt terméket. A második utas doboz azt jelenti, hogy egy termék már eljutott a rendeltetési helyére abban a dobozban, de olyan állapotban van a doboz, hogy sértetlenül el tud jutni hozzád a megrendelésed. Sajnos azonban vannak olyan termékek, amik a méretük miatt nem kerülhetnek ilyen dobozba.

Ugyanakkor mindig vágyakozva nézem én is azokat a csodás insta ls fb posztokat, ahol fancy, gyönyörűen, csajosan csomagolt termékek unboxing videóit mutatják be. Mert valljuk be, szépen csomagolt terméket, szép dobozban nagyon jó kapni. Ezért is találtam ki, hogy lehetőséged van a vásárlás során díszcsomagolást kérni!